Alvásklinikán tesztelték az Electrolux porszívóját

UltraSilencer - a világ legcsendesebb porszívója

Klinikai tesztek is igazolják, hogy a világ leghalkabban működő porszívója mellett akár aludni is lehet. Egy svéd alvásklinikán végzett tesztelés során megállapították, hogy az Electrolux UltraSilencer porszívója mellett akkor is lehet aludni, amikor be van kapcsolva, és az sem zavarja pihenésünket, ha alvás közben ki-be kapcsolgatják.

web_electrolux_608x307.jpg
     
web_electrolux5_250x300.jpg   A vizsgálatban két tesztalany vett részt, akik két éjszakát töltöttek el az SDS Kliniken alvásklinikán. A tesztek során kétféle módon használták a porszívót. A tesztelők ágyától 125 cm-re lévő UltraSilencert először bekapcsolva hagyták, és azt vizsgálták, hogy a tesztalanyok el tudnak-e aludni a porszívó hangja mellett. Majd a páciensek különböző alvásciklusai alatt azt figyelték meg, hogy a porszívó ki- és bekapcsolásával járó zajra hogyan reagálnak.
     
A tesztalanyok reakcióit úgynevezett poliszomnográfiás módszerrel mérték, melynek során az agyi tevékenységet, a szemmozgást és a pulzust figyelték. A reakciókat az alvásklinika rögzítette és elemezte. Az eredmények azt mutatták, hogy a tesztalanyoknak háromból két alkalommal nem okozott problémát az elalvás a bekapcsolt porszívó mellett, és az esetek 85 százalékában nem ébredtek fel az éjszaka folyamán, a készülék ki- és bekapcsolásakor sem.

 
  web_electrolux6_250x300.jpg
     
web_electrolux3_250x300.jpg   A lenyűgöző eredmény, a porszívó rendkívül alacsony, mindössze 68 decibeles zajszintjének köszönhető. Az UltraSilencer csendes működésének hátterében az Electrolux által szabadalmaztatott Silent Air technológia áll, amely optimális légcsatornát biztosít a levegő áramlásához, a beszívástól a kiáramlásig. Az alacsony zajszint másik oka, hogy a motor a porszívóval együtt mozog, s mivel saját szívóereje a helyén tartja, ezért nem rezeg takarítás közben.
     
Az első UltraSilencer porszívót 2003-ban mutatta be az Electrolux. A porszívó fejlesztése előtt a vállalat készített egy felmérést arról, hogy miért halogatják az emberek a porszívózást, miközben nagyon zavarják őket a lakásban lustálkodó porcicák. A válaszokból kiderült, hogy amikor lehetne porszívózni, az emberek inkább dolgoznak, vásárolnak vagy kikapcsolódnak, amikor meg ráérnének, a szomszédokat és a családtagokat zavarná a zaj.   web_electrolux4_250x300.jpg
     
web_electrolux2_250x300.jpg   Az első modell bemutatása óta, az UltraSilencer évről-évre megújul, egyre csendesebb, és hatékonyabb lesz, s a formája, színe is igazodik a fogyasztók elvárásaihoz. 2011-ben, egy kék és egy piros színű modellel bővül a termékcsalád.



Elapsed time was 0.045266151428223 seconds.